VÁSÁRLÓI
TÁJÉKOZTATÓ - BEVEZETŐ
Kérünk mindenkit, amennyiben
vásárlója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el jelen tájékoztató
anyagunkat, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben
minden pontjával egyetért, és magára kötelező érvényűnek tekinti.
Jelen webáruházban, a rendelések leadásával
létrejövő fogyasztói szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt
nyelv a magyar.
2001:CVIII 6.8(2) szerint Vásárló
megrendelése általában akkor lép életbe, ha azt e-mail-ben vagy telefonon is visszaigazolják
munkatársaink.
Amennyiben a vásárlóhoz ez 48 órán
belül nem érkezik meg, akkor a vásárló ajánlattételi kötöttségei megszűnnek.
A megrendelés visszaigazolásának nyelve
a szerződéskötés nyelvével megegyezik.
Kereskedő és a vásárló között jelen
webáruházon keresztül létrejött fogyasztói szerződés (hatálya szerint: 45/2014(II.26)
Korm.r. "Üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződés")
nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben
papír alapon nem előhívható, nem hozzáférhető.
45/2014(II.26)Korm.r. 15.$(1) szerint
eljárva, ezúton is felhívjuk vásárlóink szíves figyelmét, hogy a webáruházban
leadott megrendeléssel a vásárlónak fizetési kötelezettsége keletkezik!
Vásárló részére a megrendelt
termékeket csak a jelen ÁSZF, mint vásárlási feltételek elfogadását követően, a
webáruházban rögzített és a 2001:CVIII alapján visszaigazolt megrendelési eljárás
keretében, és a termékek kifizetése után tudjuk biztosítani, így a 45/2014(II.26)
Korm.r. 13. és 19.8 eseteire a fogyasztó, mint "szerződéskötést megelőző
teljesítésre" nem formálhat igényt.
A webáruházban való vásárlás feltételezi
a vásárló részéről az internet technikai lehetőségeinek, sajátosságainak és korlátainak
ismeretét, és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. Javasoljuk,
hogy használjon vírus- és spyware-védelmi szoftvereket friss adatbázissal, és mindenkor
telepítse az operációs rendszer és a böngészője aktuális biztonsági frissítéseit.
Ajánlott HTML 5 szabványnak megfelelnek:
Chrome 35, Mozilla Firefox 30, Internet Explorer 11 és ezen böngészők frissebb változatai.
Más böngészőben a webshop nem feltétlenül tud korrekt működést garantálni.
Kereskedő nem felelős semmilyen kárért,
amely a weboldalra való csatlakozás miatt következett be. Vásárlót terheli a számítógépe,
illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
Vásárló a webshopot kizárólag a saját
kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a kereskedő nem vállal felelősséget
a használat során felmerülő, illetve a vásárolt termékekkel okozott vagyoni és nem
vagyoni eredetű károkért. A Kereskedő kizár minden felelősséget a honlap használói
által tanúsított magatartásért.
A Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan
felelős saját magatartásáért, a webshop használata során termékhez kapcsolódó, a
webshop által tárolt hozzászólásaiban kifejtett véleményéért is. Vásárló
a termékek szakszerűtlen használatából, illetve kezeléséből eredő balesetekért önállóan,
polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásban is felelős. Ezen elv mentén, Kereskedő
nem köt fogyasztói szerződést kiskorú, vagy jogilag korlátozottan cselekvőképes
személlyel.
A megrendelést Kereskedő a webáruházon
keresztül csak akkor fogadja el, ha a Vásárló a megrendeléshez szükséges valamennyi
adatot helyesen adja meg. A Kereskedőt a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul
megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb
problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
A webshop egésze - beleértve a képek,
szövegek, design - mind a szolgáltató tulajdonát képezik, amik szerzői jogvédelem
alatt állnak. A webshopból történő részleges, vagy teljes másolás csak a szolgáltató
írásbeli hozzájárulásával történhet.
A webáruház működésével, megrendelési,
és szállítási folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdések esetén Ügyfélszolgálatunk
(Email: bolt@szaunabolt.hu ; Telefon: +36 30 194 2643; Levelezési cím:
Magyar Wellness és Szauna Klub Kft. 2461 Tárnok Siklósi utca 22) rendelkezésére
áll.
Ha problémája merülne fel az ügyfélszolgálattal
kapcsolatban, írjon nekünk a bolt@szaunabolt.hu-ra, soron kívül kivizsgáljuk
a panaszát.
I. FEJEZET: ÁSZF JOGI TÁJÉKOZTATÁS
az ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKRŐL
a 45/2014(II.26.) "a
Kereskedő és a Fogyasztó között kötött szerződésekről"
szóló Kormányrendelet
szerint
A)
Webáruházunk szolgáltatásait
az alábbi vállalkozás mint Kereskedő látja el:
Magyar Wellness és Szauna Klub Kft.
Postacím: 2461 Tárnok, Siklósi u
22 Cégjegyzékszám: 13-09-146599, Nyilvántartja a Fővárosi Cégbíróság MKEH Engedély
száma: PR7640 Adószám: 23325500-2-13
Telefonos nyitvatartás: Hétfőtől péntekig
10:00 - 17:00 között,
Email: bolt@szaunabolt.hu
Telefon: +36 30 1942643
Mellékkereskedők / DROPSHIP partnerek
Kereskedő jogosult mellék
kereskedő partnert igénybe venni, akire ugyanazok jogok és kötelezettségek
vonatkoznak mint a Kereskedőre.
A mellék kereskedő / DROPSHIP partner
közvetlenül szállítja be a weboldalon a felhasználók által megvásárolt terméket
a kereskedő raktárába, aki innen szolgálja ki a vásárlókat.
A szerződött mellék kereskedők / DROPSHIP
partnerek listáját az adatvédelmi nyilatkozat tartalmazza. B)
Kereskedő fő tevékenységi köre jelen
webáruház kapcsán: Csomagküldő, internetes kiskereskedelem (4791'08).
Kereskedő a 45/2014(II.26) Korm.r.
20.9 tekintetében tájékoztatja a vásárlót, hogy jelen webáruházban termékeket értékesít
(nem szolgáltatásokat).
A megrendelt termék teljesítése
a vásárlás alkalmával "teljes egészében" megtörténik, nincs több részletben
történő részteljesítés, így az elállási jog alkalmazása esetében részösszeg-kifizetés
formájában kártérítés nem alkalmazható, alkalmazható viszont az elállás időszakában
a vevőnél megsérült csomagra és termékre az értékcsökkenési felelősség viselése.
Ezen felelősségről ÁSZF-ünk H) pontja ad bővebb tájékoztatást.
Webáruházunk igénybe vevői:
a 45/2014(II.26) Kormányrendeletben illetve a 2013.V. tv (új Ptk.) 8:1.8(1)3. szerint
"fogyasztónak” minősülő magánszemélyek (mely értelmezésben fogyasztó: a szakmája,
önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy).
Értelmezésben továbbiakban a Fogyasztó
még "Vásárló" vagy mint "Felhasználó", Kereskedő és Fogyasztó
együttesen "Felek" megnevezés alatt szerepelhet.
Korm.r.4.10. Távollévők között kötött
szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék
vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek
egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése
érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő
eszközt alkalmaznak.
Korm.r.4.8 14. Üzlethelyiségen kívül
kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés,
a) amelyet a szerződő felek egyidejű
fizikai jelenléte mellett a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek
meg;
b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó
tett ajánlatot a vállalkozásnak az a) pontban meghatározott körülmények között;
c) amelyet a vállalkozás üzlethelyiségében
vagy távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával közvetlenül
azt követően kötöttek meg, hogy a vállalkozás - a felek egyidejű fizikai
jelenléte mellett – személyesen és egyénileg kapcsolatba lépett a fogyasztóval
a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen; vagy
d) amelyet a vállalkozás
által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy
szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése;
Jelen webáruház a Korm.r.4.$ 11. szerint
"távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz"-nek és "távértékesítési
rendszernek" minősül.
A fogyasztói árak bruttó árak (az
ÁFÁ-t tartalmazzák). A végösszeg a termékek össz. árából és a szállítási
díjból tevődik össze. A Fogyasztó a weboldalon a "vásárlói kosár" összeállítása
után, a RENDELÉS gombra kattintva fogyasztói szerződést köt a Kereskedővel. A kötelem
keletkezéséről a Kereskedő emailben (Korm.r.4.8 9.) tájékoztatja a Fogyasztót.
Korm.r.4.8 9. tartós adathordozó:
olyan eszköz, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az
adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan
formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír,
az USB kulcs, a CD-ROM, a DVD, a memória kártya, a számítógép merevlemeze
és az elektronikus levél;
Vásárlóink - a termékek jelen webáruházban
történő megvásárlásához - számlázási adatait és szállítási címét rögzítenünk kell.
A rendeléskezelés során történő adatkezelés
szabályait a 2011. évi CXII. Infotv. alapján készült adatkezelési nyilatkozatunk,
tájékoztatónk II. Fejezete tartalmazza. C)
Weboldal Műszaki Üzemeltetése:
2001:CVIII.Ektv.4. h) pontja tekintetében
tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy adataik kezelését webtárhely-szolgáltatóként a
Magyar Hosting Kft. (székhely és postacím: H-1132 - Budapest -Victor Hugo u. 18
- 22.; tel.: +36 1 700 2323; email: info@mhosting.hu) üzemelteti
az MTA SZTAKI BIX budapesti szerverközpontban.
A webáruházban rögzített megrendelési
adatok tárolása tehát helyileg Magyarországon belül, Budapesten történik.
D)
Az összes megrendelt termékre az alábbi
szállítási információk vonatkoznak.
Kereskedő köteles személyes átvételre
biztosítani, vagy szállítószolgálat útján a Vásárló által a Megrendelőlapon kiválasztott
termékeket az azon megjelölt szállítási címre eljuttatni. Amennyiben a megrendelés
teljesítése bármilyen okból akadályba ütközik, úgy a Kereskedő köteles haladéktalanul
e-mail vagy telefon útján felvenni a kapcsolatot a Vásárlóval a továbbiak
egyeztetése érdekében.
Vásárló köteles az általa feladott
Megrendelőlapon megjelölt és a Kereskedő által a megadott címre kiszállíttatott
termékeket átvenni, a Kereskedő által küldött visszaigazoláson feltüntetett vételárat
- mely a termékek csomagolási és szállítási költségeit is tartalmazza, és magában
foglalja az ÁFA-t (27%) - készpénzben a szállító részére, illetve előzetesen
banki átutalással megfizetni.
A leszállított áru a vételár teljes
kifizetéséig a kereskedő tulajdonában marad.
A csomagfeladás napján e-mail-ben
kapja meg a csomag(ok) ragszámát és a diszpécser telefonszámát, így a Vásárló
következő munkanap, reggel 8 órától érdeklődni tud a csomagja hollétéről.
Külföldi szállításra egyedi díj-egyeztetés szükséges. Kérjük, a regisztrációnál
vagy a megrendelésnél adjon meg telefonszámot, így a futár könnyebben tud egyeztetni
Önnel.
A megrendelések feldolgozása 2 munkanapon
belül történik.
Rendeléseid a visszaigazoló e-mail
kiküldése után maximum 20 napon belül átadjuk a futárszolgálatnak illetve az átvételi
pontnak. Általános szállítási idő a visszaigazolástól számított 1-3 munkanapon belül.
Ha a szolgáltató a szerződésben vállalt
kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék
nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni,
valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc
napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése Szolgáltatót nem mentesíti
szerződésszegése egyéb következményei alól.
A csomagok kézbesítése munkanapokon
történik 8-17 óra közötti időszakban. Amennyiben ebben időszakban nem tartózkodik
otthon, szállítási címként célszerű (amennyiben van rá lehetősége) munkahelyi címet
megadni.
Figyelem! A szállítást olyan helyre
kérje, ahol mindig tartózkodik valaki, aki tud a csomag érkezéséről.
Ha a kiszállítás kétszeri próbálkozás
ellenére is sikertelen, az újbóli kiszállítások díjat mint a Kereskedő által addig
viselt többletköltséget, a Vásárlóra terheljük!
Kérjük, hogy csak abban az esetben
rendelje meg a kívánt termékeket készpénzes (utánvétes) fizetésre, amennyiben a
csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a szállítónak.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy
a csomag tartalmára vonatkozó reklamációt kizárólag abban az esetben tudjuk
elfogadni, ha a hiány vagy sérülés ténye a fuvarlevélen rögzítésre kerül. Az ebből
fakadó kellemetlenség elkerülése végett kérjük, hogy a csomag tartalmát, a termékeket
aszerint hogy valóban a megrendelt termékek-e és hogy azok nem sérültek-e, még a
szállító jelenlétében szíveskedjenek ellenőrizni! Utólagos, jegyzőkönyv nélküli
reklamációt NEM ÁLL módunkban elfogadni!
E)
Jelen weboldalon az 1997:CLV.Fogyvtv.14.8(4)
és (5) illetve a 4/2009.(1.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet szerint az árak
feltüntetése Ft pénznemben történik, a webshop vastag betűvel jelzi az árakat. A
termékek mindig a megrendelés pillanatában feltüntetett fogyasztói áron kerülnek
értékesítésre.
A vételár a termék adatlapon,
a kiválasztott termék megadott jellemzővel meghatározott feltüntetett ár, vagyis
az adott árucikk bruttó (Áfa-t is tartalmazó (27%)) vételára, amely a szállítási
díjat nem tartalmazza.
A szaunabolt.hu,
szaunakellekek.hu, wellnessshop.hu webshopok szállítási díja az alábbi linken
található: https://szaunabolt.hu/szállítási-és-fizetési-információk Kereskedő fenntartja
a jogot termékei árainak eseti változtatásaira, amely nem visszaható hatályú. Szintúgy,
a termékek vételárai biztosan nem változnak az adott fogyasztó számára, a megrendelés
leadása és az árucikkek kézhezvétele közötti időszakban. Fizetési lehetőségek:
1. Az utánvétes szállítás esetén a
számla kiegyenlítése utánvéttel történik. Az utánvét választásakor a futár kézbesítőjének
kell kifizetni a szállítási költségekkel terhelt vételárat, készpénzben.
2. Előreutalással: a Kereskedő által
kiállított ÁFÁs számla tartalmazza a bankszámla-számot. Az átutalás beérkezése után
kerül a csomag elindításra.
3. Bankkártyás fizetéssel online (Barion
segítségével).
A szerződéskötést követő
telefonos kapcsolattartásra és a fizetési eszköz használati díjára vonatkozó szabályok:
Korm.r. 6.9 Ha a vállalkozás a szerződéskötést
követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, a vállalkozás biztosítja,
hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót a hívásért emelt díj nem terheli.
Kereskedő ügyfélszolgálati telefonszámai normál (nem-emelt) hívásdíjú telefonszámunk:
+36 30 194 2643.
Korm.r. 7.8(1) A vállalkozás az adott
fizetési mód igénybevételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa
viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel (ilyen a szállítással kapcsolatos
költsége, melyet változatlan értéken számláz tovább, és az internetes
bankkártya-elfogadás esetén a banki jutalék mint költség).
Jelen tájékoztatásra és
a weboldalon található termékleírásokra a Korm.r.11.8-a érvényes. WEBÁRUHÁZ ÉS REGISZTRÁCIÓ
Webáruházunkban regisztráció után
vásárolhat. A regisztráció kényelmes és hasznos abban, hogy ne kelljen minden egyes
vásárlás során Önnek a szállítási és számlázási adatait újra begépelnie.
A regisztráció során az adatlapot
értelemszerűen ki kell tölteni. Lehetőség van eltérő szállítási és számlázási cím
megadására is, azonban fontos, hogy a szállítási címen legyen valaki, aki átveszi
a küldeményt.
A Kereskedőt a Felhasználó által tévesen
és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve
egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Kereskedőt a regisztrált
adatok Ügyfél által történő megváltoztatásából eredő kárért, hibáért semminemű felelősség
nem terheli.
A Kereskedőt nem terheli
felelősség az abból adódó károkért, ha a Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy
az illetéktelenek számára bármely, nem a Kereskedőnek felróható okból hozzáférhetővé
válik.
A WEBÁRUHÁZ HASZNÁLATA
A webárház használata során a felület
megjelenése, a fogyasztói szerződéskötés és regisztráció nyelve: magyar.
MEGRENDELÉS
A megrendelés összeállítása
Az egyes árucikkek kategóriákba
sorolva találhatóak.
A megvásárolható termékek
mellett található a "Kosárba" gomb. Erre kattintva még nem vásárolja meg
a terméket, csak betette a kosárba. Fent mindig megjelenik és frissül
a vásárlói kosár aktuális értéke. Minden termék, amit betett a kosárba, addig
marad ott, amíg ki nem törli belőle, vagy meg nem rendeli. Kosara tartalmát
bármikor ellenőrizheti, módosíthatja, törölheti.
A megrendelés elküldése
A "KOSÁR" funkció összesítő
részéből tovább lépve, a megrendelés véglegesítésénél lehet a számlázási és a szállítási
címet rögzíteni.
Tovább lépve összesítőben, a Webáruház
felsorolja a rendelt árucikkeket, szállítási költséget és a fizetendő összeget.
A fizetendő összeg minden költséget tartalmaz. Itt lehet megjegyzést adni
a rendeléshez (ami a futár munkáját is segíti). 2001:CVIII 5.8 (c) szerint
tájékoztatjuk, hogy ebben a vásárlási lépésben, a megrendelés véglegesítése előtt
van lehetősége minden addig bevitt adat újra ellenőrzésére, adatbeviteli hibák feltárására,
javítására.
Ha befejezte a vásárlást, az adatokat,
a kosár tartalmát, a választott szállítási és fizetési módot ellenőrizte, görgessen
lejjebb.
Jelölje be az "ÁSZF elfogadása"
négyzetet (itt a linkre kattintva jelen ÁSZF újra betöltődik és olvashatja), és
kattintson alul a piros hátterű "MEGRENDELÉS MEGERŐSÍTÉSE" gombra. Ezzel
az esetlegesen javítandó adatbeviteli hibák javításra kerülnek, az új adatok mentésre
kerülnek.
45/2014(II.26) Komu... 15.$(1) szerint
ezúton is felhívjuk vásárlóink szíves figyelmét, hogy a "MEGRENDELÉS MEGERŐSÍTÉSE"
gombra kattintva, a webáruházban leadott megrendeléssel a vásárlónak fizetési
kötelezettsége keletkezik!
Vásárló a "MEGRENDELÉS MEGERŐSÍTÉSE"
gombbal tudja fogyasztói szerződéskötési szándékát véglegesíteni.
A rendeléséről minden esetben visszaigazolást
kap e-mailben. MEGRENDELÉSEK VISSZAIGAZOLÁSA
Miután a Vásárló elküldte a megrendelést,
48 órán belül automatikus e-mailben visszaigazolja a Webáruház a Felhasználónak,
hogy a Kereskedő megkapta a Felhasználó megrendelését. Az automatikus e-mail a megrendelésének
részleteit és a fizetendő összeget is tartalmazza. A fizetendő összegen
kívül mást nem kell fizetni. Ez az e-mail nem jelenti megrendelésének elfogadását,
hanem csupán arról tájékoztat, hogy a megrendelés beérkezett a Kereskedőhöz.
Amennyiben a beérkezett üzenetek mappában
nem találja a visszaigazolást ellenőrizze a SPAM - levélszemét - mappákat is. Hibásan
megadott telefonszám esetén nem tudjuk felvenni a kapcsolatot. Pontatlanul vagy
hiányosan megadott kapcsolatfelvételi adatokból adódóan a megrendelés teljesítése
ellehetetlenülhet.
2001:CVIII Ektv. 6.8(2) szerint a
kereskedő a Vásárló ajánlatát külön elfogadó e-mail útján fogadja el. A szerződés
az ajánlat Kereskedő általi elfogadásáról szóló külön e-mail megérkezésekor jön
létre, és nem a megrendelés automatikus visszaigazolásáról szóló e-mail 48 órán
belüli megérkezésével. A Felhasználó mentesül az ajánlati kötöttség alól, ha késedelem
nélkül (48 órán belül) nem kapja meg a kereskedőtől az elküldött rendelésére vonatkozó
visszaigazoló e-mailt.
Ha az e-mail-ek azért nem érkeznek
meg, mert a Felhasználó e-mail fiókjának tárhelye betelt, vagy rossz e-mail címet
adott meg, és így a Kereskedő a visszaigazolást nem képes végrehajtani, emiatt kizárja
a felelősségét ezügyben. Ha a visszaigazoló e mailben szereplő adatok tekintetében
a Vásárló hibát vesz észre, azt 1 napon belül jeleznie kell a Kereskedő felé az
Ügyfélszolgálati elérhetőségek egyikén, a nem kívánt rendelések teljesítésének elkerülése
érdekében.
MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA
A megrendelések feldolgozása
munkanapokon történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül
is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után
történik, az azt követő 2 munkanapon belül kerül feldolgozásra. Ügyfélszolgálatunk
minden esetben e-mailben visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.
Eseti indoklással, de fenntartjuk
a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben vagy teljes
egészben - ha a raktárban a termék nem áll rendelkezésre, vagy a gyártó leállította
a gyártását, importőr a beszállítását. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel
történő írásbeli (email) egyeztetést követően kerülhet sor.
VÉTELÁR
Termékeink vételára mindig a kiválasztott
termék mellett feltüntetett összeg, amely, ha nincs külön jelölve, az általános
forgalmi adót már tartalmazza.
A termékek vételára nem tartalmazza
a kiszállítás költségét.
A Weboldalról megrendelhető termékek
árai változtatásának jogát a Kereskedő fenntartja azzal, hogy a módosítás a
Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt
termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja.
Amennyiben a Kereskedő
minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Weboldal felületére, különös tekintettel
a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült
árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "O"
Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a kereskedő nem köteles a terméket
hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást,
amelynek ismeretében a Felhasználó indoklás nélkül elállhat vásárlási szándékától.
Amennyiben megrendeléséből
valamely termék belátható időn belül nincsen raktáron, arról tájékoztatjuk és ha
továbbra is fenntartja megrendelését az adott termékre, azt utólag küldjük ki esetileg
díjmentes szállítással, a megadott szállítási címre. Vásárlónak csak az utólagosan
megküldött termék árát kell kifizetni a leegyeztetett fizetési móddal.
TERMÉKLEÍRÁSOK
A termékeknél megjelenített képek
nagy része nem illusztráció, hanem azok a termékek valódi képei. Néhány esetben
viszont a jobb átláthatóság miatt olyan kép is megtalálható az adott termékhez,
ami illusztráció.
A vásárlandó áruk lényeges
tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét
árucikk információs oldaláról lehet megismerni. A Kereskedő szerződésszerű teljesítésének
minősül, ha a termék a weboldalon nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb
tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése
merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére.
Amennyiben a Weboldalon található
bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával
kapcsolatban, a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon
ügyfélszolgálatunkhoz. Cégünk nem vállal felelősséget az esetleges
technikai ismertetők a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes
bejelentés nélküli változása miatt. GARANCIA, SZAVATOSSÁG, JÓTÁLLÁS - Törvény által
előírt garanciális feltételek
Termékeinkre 10.000 Ft alatt 6 hónap,
10.000 Ft felett 12 hónap garanciát vállalunk, kivételt képeznek azok a termékek
amikre + 1 év kötelező jótállás biztosítása kötelező a trv.-i rendelkezés alapján.
Ezen termékek esetén ennyivel nő a jótállási idő. A pontos jótállási idő a jótállási
jegyen található meg. Értékhatártól függetlenül 2 év szavatosság vonatkozik minden
termékünkre.
Ha a termék nem rendeltetésszerűen
működik, cserét biztosíthatunk. A termékek szakszerűtlen kezeléséből eredő hibák
javítására vagy cserére nem vagyunk kötelezhetőek!
A termékek szakszerűtlen használatából,
illetve kezeléséből eredő balesetekért önállóan a termék használója polgári jogi
és büntetőjogi vonatkozásban is felelős.
A tévesztett, illetve hibás termékeket
vevőszolgálatunkon jelezheti.
Egyes termékek esetén (ideértve elsősorban
a porcelán, az üveg és a fa anyagú edényeket és evőeszközöket) a nyilvánvalóan nem
túlzó mértékű (legfeljebb 2% -3% közötti), gyártástechnológiából adódó méretbeli-tűréshatárbeli
eltérések nem jelentik a termék hibás teljesítését.
Az átvételkor közölt,
és nyilvánvalóan lényegi, jogos panasz esetén cégünk a megrendelt terméket
30 napon belül visszavásárolja.
Amennyiben a termék a szervíznek javításra
lett átadva, de szakértői megállapításra került, hogy garanciális keretek között
nem javítható, és a vásárlónak már időbeli hatályát vesztette az elállási joga,
el kell szállítsa a terméket. A vásárlónak a közlésétől számítva 3 munkanap után,
raktározási díjat számol fel, aminek a mértéke napi 300,- Ft + ÁFA.
A kellékszavatosság, termékszavatosság
és a jótállás további részletes elveit jelen tájékoztató 1.sz. mellékelete tartalmazza
(görgessen a tájékoztató anyagunk Z. pontja utáni szakaszhoz).
E-Garancia keretében, a webáruház
költségére visszahozatott termékre nem lehet 3 napos csere jogot érvényesíteni.
Ez esetben a terméket a vásárlónak saját költségén kell a megadott címre visszaszállítania.
HÁZTÓL HÁZIG GARANCIA - Törvény által
eltérő, általunk biztosított garanciális feltételek
Amennyiben a termék mellé "Háztól
házig garancia" lett vásárolva, úgy a garanciaidőn belül bejelentett és ténylegesen
hibás termék oda-vissza szállítását a cégünk végzi. Ezen szolgáltatás nem vonatkozik
az elállási jogra. Amennyiben a termékről a szervíz jegyzőkönyvvel együtt megállapítja,
hogy a termék hibátlan vagy visszahozatalt követően akar a vásárló az elállási jogával
élni, úgy az elhozatal és visszaszállítás költségét a vásárlót terheli.
FELHASZNÁLÓ LETILTÁSA
Amennyiben egy felhasználó
2 csomagot nem vesz át, úgy a webáruháznak jogában áll a felhasználót kitiltani.
RENDELÉSEK LEZÁRÁSA ÉS KISZÁLLÍTÁS:
2001:CVIII 6.3(1) szerint tájékoztatjuk,
hogy a rendelés feladása után de még kiszállítás előtt, felvilágosítás, speciális
kérés, megrendelés-módosítás vagy valamilyen felmerült probléma bejelentése kapcsán
kérjük, jelezze azt a bolt@szaunabolt.hu email címen vagy a +36 30 194
2643 telefonszámon.
2001:CVIII 6.8(2) szerint tájékoztatjuk,
hogy megrendelését 48 órán belül, a megadott e-mail címre küldött elektronikus levélben
visszaigazoljuk. Kérjük a visszaigazolást minden esetben várja meg! Kollégáink
ellenőrzik a megrendelését és visszaigazolásban tájékoztatjuk a termékek állapotáról,
a kiszállítás időpontjáról és az esetlegesen felmerülő szállítási költségekről.
Amennyiben a visszaigazolás az adott határidőn belül nem érkezik meg Önhöz, nem
köteles a terméket megvásárolni vagy a szolgáltatást igénybe venni.
A szállításról tájékoztatónk D) pontja
ad részletes útmutatást.
A szállítási díjat is tartalmazó számlát
emailben küldjük meg, c-számla formájában, a csomag futárszolgálatnak történő átadásakor.
Jelen ÁSZF elfogadásakor a vásárló elfogadja, hogy számlát módosítani utólag nem
áll módunkban, papír alapú számlát nem tudunk adni a weboldalon leadott rendelés
mellé, csak a törvényi előírásoknak megfelelő, időbélyeggel ellátott e-számlát,
mely aláírás nélkül is hiteles.
Kérjük, hogy átvétel előtt a csomag
és a termék(ek) sérülésmentes állapotát ellenőrizni szíveskedjen, amennyiben a csomagoláson
vagy a termékeken bármilyen fizikai sérülést észlel, vetessen fel jegyzőkönyvet
a szállítást végző futárral!
Kellemes vásárlást kívánunk!
H)
Korm.r. 20.8 (2)b)
szerint a Fogyasztó a megrendelés átvételét követően, legfeljebb 14 naptári
napon belül, Korm.r. 4.8.9. szerint a(z) bolt@szaunabolt.hu címre küldött email nyilatkozattal
indoklás nélkül állhat el.
A fogyasztó az elállási vagy felmondási
jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban
is gyakorolhatja. (Korm. rendelet 20. § (3) bekezdése)
Elállási nyilatkozatminta:
Címzett:
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük,
hogy gyakorlom/gyakoroljuk az indoklás nélküli elállási jogomat/jogunkat az alábbi
szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja
/átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve: A fogyasztó(k)
címe:
Kelt
ELÁLLÁSI JOG A GYAKORLATBAN:
Elállásra vonatkozó igényét e-mailben
(illetve postai úton oda küldött nyilatkozattal (akár az általunk készített minta
nyomtatvánnyal vagy akár az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával is gyakorolhatja
a vásárló az elállási jogát)) jelentheti be.
FIGYELEM!
Korm.r. 29. § (1) A fogyasztó
nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát
a) a szolgáltatás nyújtására irányuló
szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás
a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg,
és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően
felmondási jogát elveszíti; b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek
ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20.§ (2) bekezdésében
meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
c) olyan nem előre gyártott termék
esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak
elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében,
amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása
után nem küldhető vissza; A kormányrendelet ezen esetekben nem kötelezi a Kereskedőt
sem a termékek visszaszállítására, sem a díjak visszafizetésére. A 45/2014-es
(II.26.) Korm. Rendelet 29.8 e) pont alapján tájékoztatjuk, hogy egészségvédelmi
okokból a fehérneműket, zoknit, harisnyát, tapaszokat és egészségügyi cikkeket
tartalmazó csomagok esetén ha a csomag megbontásra került az elállási jog
nem érvényesíthető!
Egyes termékekkel
kapcsolatban az elállási jog alkalmazásáról, a vásárló különös kérése esetén, Kereskedő
ügyfélszolgálati elérhetőségein természetesen szívesen válaszol
és ad tájékoztatást.
Elállási határidő a termék átvételekor
kezdődik, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötéskor.
A fogyasztónak a terméket
haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül vissza
kell juttatnia a terméket.
Elállás esetén a Vállalkozás legkésőbb
14 napon belül fizeti vissza a fogyasztó által kifizetett teljes összeget.
Ha a fogyasztó nem a legkevésbé költséges,
szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozást választja, elállás esetén az ebből
adódó többletköltséget a Vállalkozás nem köteles megtéríteni.
Elállás esetén a fogyasztót a termék
visszaküldésének a költsége terheli, kivéve, ha a Vállalkozás vállalta e költségek
viselését.
VISSZAVÉTEL
A Vállalkozás felhívja arra a fogyasztók
figyelmét, hogy túlhasznált, értékesítésre nem alkalmas terméktől való elállás esetén
nem téríti vissza a teljes vételárat. A termék átvételét követő 14 nap arra is szolgál,
hogy a fogyasztó rendeltetésszerű használat keretein belül győződhessen meg a termékről,
annak működéséről. Ha ezen idő alatt a terméket ,túlhasználják" (pl. fúrógép,
széttaposott lábbeli), a vállalkozás hivatkozhat arra, hogy túlhasználat miatt nem
téríti vissza a teljes vételárat, azonban nem kötheti ki, hogy ,,Erdemben nem érvényesíthető
elállási jog".
A fogyasztó azokban az esetekben nem
gyakorolhatja elállási jogát, melyeknél azt a Korm. rendelet 29. 8-a - a felek eltérő
megállapodása hiányában egyes termékek vonatkozásában - kizárja.
b)
Már kiszállított, de hibás
teljesítésű (hibás összeállítású, vagy a szállítás során elromlott) tételek esetén,
szavatossági/jótállási igények teljesítésével kapcsolatban kereskedő a visszaszállítását
belföldön vállalja (Korm.r.24.3).
Amennyiben a termékről
felbontás után a szállító jelenlétében derül ki, hogy bizonyítottan sérült, és a
sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termékre 14 napos cserelehetőséget
biztosítunk. Ebben az esetben a sérülést a szállító által felvett jegyzőkönyvvel
igazolhatja. DÍJAK VISSZATÉRÍTÉSÉNEK MÓDJA:
Az elállás email formájában
történő (írásbeli) bejelentését követő legkésőbb 14. naptári napra visszautaljuk
az összeget a Vásárló által megadott bankszámlaszámra.
1)
2013. évi V. tv. (Ptk.)
6:159.8 - 6:174. szerinti kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényre,
jótállásra anyagi követelést csak a megérkezett tételek átvétele után, a) közös
megegyezés útján, b) békéltető eljárással vagy c) polgári jogi eljárásban
lehet érvényesíteni.
2010. évi CLXXXIV tv. 1.sz.
melléklete alapján illetékes polgári bíróság: a FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Pesti Központi
Kerületi Bírósága.
Az illetékes Iparkamara mellett működő
Békéltető Testület: PEST MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET Címe: 1119 Budapest, Etele út
59-61. 2. em. 240.
Levelezési
cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
Telefonszáma: (1)-269-0703
Fax száma: (1)-269-0703
Név: dr. Csanádi Károly
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
Amennyiben a fogyasztó fogyasztói
jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes
fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi
eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat
a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes járási hivatalok látják el, ezek listája
itt található: http://jarasinfo.gov.hu/
Jótállási igény benyújtásának
feltétele: ha a kiérkezett tételek (termékek) nem használhatóak (gyártási
hibások vagy szállítás közben elromlottak), és e tekintetben egyértelműen megállapíthatóan
a Szállítót vagy a Kereskedőt (Magyar Wellness és Szauna Klub Kft.) terheli felelősség.
Kellék-/termék-szavatossági
és jótállási igény egyszerre nem érvényesíthető.
Szavatossági vagy jótállási igény
benyújtása 19/2014(IV.29) NGM r. szerint nem fogyasztóvédelmi panasznak minősül.
Rendelet szerint szavatossági igényéhez a létrejött fogyasztói szerződést a
fogyasztónak kell bizonyítania, az eredeti ÁFÁs számla bemutatásával.A szavatossági
igényről, illetve a jótállás érvényesítése kapcsán és minden egyéb panasz esetén
jegyzőkönyvet kell felvenni. A szavatossági eljárást e rendelet 4.§-a
részletesen leírja.
Kiemelt jogszabályok hatályos
szövege elérhető:
2001:CVIII Ektv. http://njt.hu/cgi
bin/njt doc.cgi?docid=57566
2011:CXII Infotv. http://njt.hu/cgi
bin/njt doc.cgi?docid=139257
2013:V Ptk. http://njt.hu/cgi
bin/njt doc.cgi?docid=159096
45/2014(1126) Kormr http://njt
hu/cgi hin/njt doc cgi?docid=167547 19/2014(IV.29) NGM.r.
http://njt.hu/cgi bin/njt doc.cgi?docid=168978
Kapcsolódó jogszabályok: *
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény * 151/2003.(IX.22.) Korm.r.
az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
* A kereskedelemről szóló 2005. évi
CLXIV. törvény
* A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen
kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény
* A gazdasági reklámtevékenység alapvető
feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény * A kereskedelmi
tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009.(IX.29.) Kormányrendelet
* A termékek eladási ára és egységára,
továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009.
(I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet
Ezen jogszabályok hatályos és teljes
változatát Ön a www.njt.hu weboldalon, a Nemzeti Jogtárban megtekintheti.
Z)
Záradék Kereskedő bármikor jogosult
jelen vásárlási tájékoztató kondícióit egyoldalúan módosítani, a tisztesség, üzleti
etikai és jogszerűség megtartása mellett. Az esetleges módosítás a weboldalon való
megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. Jelen tájékoztatóban nem szabályozott esetekben
a ) pontban jelzett jogszabályok kerülnek alkalmazásra, illetve Kereskedő email
és telefonos ügyfélszolgálata tud szóbeli, vagy írásbeli, további részletes
tájékoztatást adni. KUPONOK BEVÁLTÁSA
- Hűségpontokat, kedvezményes kuponokat,
ajándék kuponokat, kedvezményeket és ügyfélegyenleget utólagosan (
a rendelés leadását követően) nem tudunk érvényesíteni. - Egy rendelés leadása esetén
csak egy kupon váltható be egyszerre.
- A kapott kuponok érvényessége kiállítástól
számított egy hónap.
- Egy kupon, kedvezmény, ügyfélegyenleg
(kivétel ez alól a pénzügyileg fizetéssel rendezett egyenleg) csak egyszer
használható fel havonta, felhasználónkként. Felhasználó alatt értünk minden olyan
rendelés mögött álló természetes vagy jogi személyt, szervezetet, akihez egy
azon email cím vagy ip cím vagy kiszállítási vagy számlázási cím tartozik.
- A rendszer által POP-UP-ba
kiosztott kuponok egy alkalommal használhatóak fel. Ilyen például a kupon5XXX, az
ingyen-xxxxxx kódú kuponok.
- A különálló promóciókban meghirdetett
ajándék terméket egy felhasználó csak egyszer rendelhet meg. Felhasználó
alatt értünk minden olyan rendelés mögött álló természetes vagy jogi
személyt, szervezetet, akihez egy azon email cím vagy kiszállítási
vagy számlázási cím tartozik. I. FEJEZET 1.sz. melléklete
A 45/2014(II.26) Korm.r. kellékszavatosságról,
a termékszavatosságról és a jótállásról szóló általános tájékoztatója
1. Kellékszavatosság
- Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági
jogával?
Ön a szolgáltatás hibás teljesítése
esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a 2013.
évi V. tv (Polgári Törvénykönyv) 6:159.8 - 6:167.8 szabályai szerint.
- Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági
igénye alapján? Ön választása szerint - az alábbi kellékszavatossági igényekkel
élhet:
Kérhet kijavítást
vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése
lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan
többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte. illetve nem
kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy
a hibát a vállalkozás költségére On is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja
vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról
egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt
volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
- Milyen határidőben érvényesítheti
Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése
után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon
belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől
számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
- Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági
igényét? Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
- Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági
jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon
belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs
egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Magyar
Wellness és Szauna Klub Kft., mint "vállalkozás" nyújtotta. A teljesítéstől
számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön
által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
2. Termékszavatosság (Ptk. 6:168.8
- 6:170.8)
- Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági
jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén
Ön - választása szerint - az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági
igényt érvényesíthet.
- Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági
igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag
a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
- Milyen esetben minősül a termék
hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel
meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem
rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. - Milyen határidőben
érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék
gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E
határidő elteltével e jogosultságát elveszti. - Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel
érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét
kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.
A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell
bizonyítania.
- A gyártó (forgalmazó) milyen esetben
mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor
mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége
körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika
állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy
kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez
elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon
hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással
párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése
esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági
igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
3. Jótállás (Ptk. 6:171.§ - 6:174.3)
A tartós fogyasztási cikkekre
vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban "az egyes tartós fogyasztási
cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003.(IX.22.) Korm.r. tartalmaz
előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis a Magyarország
területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében
felsorolt, új (nem használt) termékekre vonatkozik, 10.000 Ft értékhatár
felett.
Jelen weboldalunkon vásárolható
termékek nem mindegyike tartozik ezen Kormányrendelet tárgyi hatálya alá.
Kereskedő az egyes tartós fogyasztási
cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet
hatálya alá nem tartozó egyes termékek tekintetében a gyártó által
biztosított és önként vállalt jótállást biztosít.
A jótállás kezdő időpontja a termék
Fogyasztónak történő átadásának a napja. Kereskedő a termékhez mellékelt jótállási
jegyet kiszállításkor érvényesíti.
Az olyan fődarabok és tartozékok meghibásodására,
melyek nem tartoznak a Korm.rendelt hatálya alá, a Kereskedő csak akkor tud
jótállást vállalni, ha a termék gyártója eleve jótállást biztosít, a jótállási jegyen
jelölt időtartamra.
Fogyasztó, a jótállási jeggyel vagy
a számla bemutatásával együtt a komplett berendezés cseréjét kérheti. Csere esetén
a cserélt berendezés tekintetében, a csere időpontjától indul az újabb jótállási
időszak.
Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon
hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és
jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként
viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól
függetlenül megilletik.
Tájékoztató utoljára frissítve, és
hatályos: 2015.02.24-től.
II. FEJEZET
Adatkezelési Tájékoztatás a 2011.évi
CXII.tv. (Infotv.) szerint
Jelen weboldalon keresztül történő
vásárláshoz előzetes regisztráció szükséges.
Infotv. 4.8 szerint tájékoztatjuk
vásárlóinkat, hogy a kezelt adatok köre: a fogyasztói szerződés (45/2014(II.26)
Korm.r. szerinti) létrejöttéhez, megrendelések teljesítése és a megrendelések díjának
beszedését bizonylatoló, 2003. évi XCII. (Art.) szerinti nyugta vagy számla kiadásához
szükséges adatok.
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások,
valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § rendelkezései értelmében:
(1) A szolgáltató az információs társadalommal
összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása,
módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása,
valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti az igénybe
vevő azonosításához szükséges és elégséges azonosító adatokat.
(2) A
szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására
irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti az információs
társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos olyan személyes
adatokat, amelyek a díj meghatározása és a számlázás céljából elengedhetetlenek,
így különösen a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és
helyére vonatkozó adatokat.
(3) A szolgáltató - a (2) bekezdésben
foglaltakon túlmenően - a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes
adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek.
A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és
minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő
szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére
csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott
egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak
a szükséges mértékben és ideig.
(4) A szolgáltató a szolgáltatás igénybevételével
kapcsolatos adatokat bármely, a (3) bekezdésben meghatározottaktól eltérő célból
- így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett
elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából
- csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe
vevő hozzájárulása alapján kezelhet.
(5) Az igénybe vevőnek az információs
társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás
igénybevétele során is folyamatosan biztosítani kell, hogy a (4) bekezdés szerinti
adatkezelést megtilthassa.
(6) A
(4) bekezdésben meghatározott adatok nem kapcsolhatók össze az igénybe vevő azonosító
adataival és az igénybe vevő hozzájárulása nélkül nem adhatók át harmadik személy
számára.
(7) Az
(1)-(3) bekezdésben meghatározott célokból kezelt adatokat törölni kell a szerződés
létrejöttének elmaradását, a szerződés megszűnését, valamint a számlázást követően.
A (4) bekezdésben meghatározott célból kezelt adatokat törölni kell, ha az adatkezelési
cél megszűnt, vagy az igénybe vevő így rendelkezik. A számvitelről szóló
törvény vagy más törvény eltérő rendelkezése hiányában az adattörlést haladéktalanul
el kell végezni.
(8) Az információs társadalommal
összefüggő szolgáltatás nyújtása nem tehető függővé az igénybe vevőnek valamely
(1)-(3) bekezdésében nem említett célból történő adatkezeléshez való hozzájárulásától,
amennyiben az adott szolgáltatás más szolgáltatótól nem vehető igénybe.
(9) A külön törvényben meghatározott
tájékoztatáson kívül a szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az igénybe vevő az
információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel
során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból mely
adatfajtákat kezel, ideértve az igénybe vevővel közvetlenül kapcsolatba nem hozható
adatok kezelését is.
Ajándékutalványok, kuponok
beváltásának korlátozása: egy kupont egy vásárlás alkalmával lehet csak felhasználni.
Amennyiben egy személy, egy kupont több vásárláshoz használ fel, abban az esetben
a szolgáltató jogkörébe tartozik, hogy fenntartja-e a megrendelést. Ezt a
jogkört átvételig érvényesíti a szolgáltató, amennyiben átadásra került a vásárlónak
a rendelése, ez esetben a szolgáltató az érvényesített kedvezményt már nem követelheti
vissza.
Webáruház tulajdonosa, mint (Infotv.3.5.9
és 18) adatkezelő és adatfeldolgozó:
Magyar Wellness és Szauna Klub
Kft.
Pustacím: 2461 Támok, Siklósi
u 22
Cégjegyzékszám: 13-09-146599
Adószám: 23325500-2-13
Telefonos nyitvatartás: Hétfőtől péntekig
10:00 - 17:00 között,
Email: bolt@szaunabolt.hu Telefon:
+36 30 194 2643
Az ügyfél az adatai megadásával egyidejűleg
felhatalmazza "Magyar Wellness és Szauna Klub Kft."-t adatainak a 2011.
évi CXII. Információs önrendelkezési jogról szóló törvény 4.3(1), 5.8(1)a)
és a 2001:CVIII 13/A.§ szabályzása alapján, kizárólag jelen Adatkezelési Nyilatkozat
szerinti célnak megfelelő kezelésére, a Nyilatkozatban jelölt időbeli hatállyal.
Cookie kezelése:
A cookie egy szöveges fájl
a vásárló számítógépén, ami a böngésző által kezelt könyvtárstruktúrában van
tárolva. A cookie fájl a weboldal használatával jön létre, és tartalma a
vásárlás alkalmával adatokkal töltődik a vásárló szokásairól, a vásárló által
használt böngészőről és számítógépről szóló adatokkal, illetve részben (ezt a böngészőben
lehet tiltani/engedélyezni) az email:jelszó párost és a szállítási/szálázási
adatokat is tartalmazhatja (melyek tehát a vásárló számítógépére vannak elmentve
és ezt az "automatikus adatkitöltési" funkciót a böngészőben lehet
tiltani/engedélyezni). A cookie-ból a Kereskedő webáruháza nem olvas semmilyen
adatot. A személyes adatokat a számlázáshoz a fenti jogszabályok alapján csak az
adatbeviteli űrlapok segítségével menti el a webáruház, amikor a vásárló megadja,
más alkalommal nincs használatban és memóriában, és nem a webáruház "szerzi
meg a vásárló számítógépéről a cookie-ból" rendszeresen, kontrollálatlan célra
ezeket az adatokat. A cookie használata ezért akár le is tiltható, mert az nem a
webáruház használatának feltétele.
A vásárló az ÁSZF elfogadásával szintúgy
megengedi, hogy újabb értékesítési ajánlatok (remarketing) céljára a webshopban
rögzített email címére Kereskedő tájékoztatókat (újdonságokról, akciókról, kedvezményes
ajánlatokról) küldhet, azonban a vásárló kifejezetten e célból írt
levelében (emailben) bármikor kérheti, hogy a továbbiakban remarekting ajánlatokat
számára kereskedő küldjön ki.
A vásárlás során megadott
adatokat a "Magyar Wellness és Szauna Klub Kft."-n kívül álló személyek
részére nem közli, azokat nyilvánosságra nem hozza.
A vásárlók email címeit a "Magyar
Wellness és Szauna Klub Kft." harmadik félnek marketing tevékenysége céljából
sem adja át. A nyilvántartott adatokhoz csak a "Magyar Wellness és Szauna
Klub Kft." és felelős munkatársai férhetnek hozzá.
Infotv.7.8(5) alapján a regisztrált
adatok zárt adatbázisban kerülnek tárolásra, azokhoz sem a weboldal látogatói, sem
más regisztrált fogyasztók nem tudnak hozzáférni.
Vásárló adatainak kezelése kapcsán
jogorvoslati lehetőséggel, esetleges panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatósághoz (székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C) fordulhat.
Igényét az adatkezelő székhelye szerint illetékes polgári bíróság (FŐVÁROSI
TÖRVÉNYSZÉK Pesti Központi Kerületi Bírósága) előtt érvényesítheti.
2001:CVIII.Ektv.4.8 h) pontja tekintetében
tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy adataik kezelését webtárhely-szolgáltatóként a
Magyar Hosting Kft. (székhely és postacím: H-1132 - Budapest -Victor Hugo u.18-22.;
tel.: +36 1 700 2323; email: info@mhosting.hu) üzemelteti az
MTA SZTAKI BIX budapesti szerverközpontban.
Az adatok kezelése, nyilvántartása
tehát Magyarországon belül történik.
Adatvédelmi azonosítóink:
NAIH-83510/2015
NAIH-118177/2017
Megrendelésekkel kapcsolatos
adatok Infotv.5.3(1)b) pontja a 2003:XCII.Art.47.8(3) alapján teljesítendő, Art.164.3(1)
szerint legalább 5 évig (a kibocsátott számlákon az adó megállapításához
jog elévüléséig) kezelendőek.
Infotv.14. szerint ez
időn belül a fogyasztó (vásárló) kérelmezheti az adatkezelőnél
a) tájékoztatását személyes
adatai kezeléséről, b) személyes adatainak helyesbítését, valamint c) személyes
adatainak törlését vagy zárolását - a kötelező adatkezelés kivételével.
Jogforrások hatályos szövege elérhető:
2001:CVIII Ekty. http://njt.hu/cgi bin/njt doc.cgi/docid=57566 2011:CXII Infotv,
http://njt.hu/cgi bin/njt doc.cgi?docid=139257
Adatkezelési tájékoztató utoljára
frissítve és hatályos: 2015.02.24-től
A termékek szakszerűtlen
kezeléséből eredő hibák javítására vagy cserére nem vagyunk
kötelezhetőek!
Online vitarendezési platform
Az Európai Bizottság létrehozott egy
honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük
nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék
egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Igy a fogyasztók tudják
érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben. Ha
On panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel vagy szolgáltatással
kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online
vitarendezés eszközét. A portálon On és a kereskedő, akivel szemben panasszal élt,
közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.
Az online vitarendezési platform itt érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU"
A Békéltető Testületről
általában
A Békéltető Testületek
hazánkban 1999. elején alakultak, melynek alapvető célja az volt, hogy egy olyan
gyors, független szakmai és olcsó vitarendezési lehetőséget adjanak a fogyasztók
számára, mellyel elkerülhetik a bírósági eljárások útvesztőit, igényeiket
azonban hatásosan tudják érvényesíteni. A békéltető testületek alapvető intézményi
és eljárási szabályairól a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezik.
Fontos hangsúlyozni,
hogy a Békéltető Testület a gazdasági kamarák mellett működik, de eljárásában
független testület, tagjait egyenlő arányban a gazdasági kamarák, másrészt
a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek delegálják, döntéseiben
nem befolyásolható egyéb szervezetek által. Ezzel a követelménnyel
biztosított, hogy az adott ügyben eljáró testületi tagok az ügyet
pártatlanul, részrehajlás nélkül döntsék el.
A Békéltető Testület eljárásának
célja
A Testület eljárásának célja, hogy
a fogyasztók és a gazdálkodó szervezetek, azaz a vállalkozók között felmerült vitás
ügyeket a felek között egyezséggel zárja le. Ha nem jön létre egyezség,
akkor a Békéltető Testület a határozatával dönti el az ügyet, amelynél figyelemmel
kell lennie a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésére.
A gyorsaságot biztosítják a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott
rövid határidők melyeket a feleknek és a Békéltető Testületnek is be kell tartania.
A gyorsaság egyben biztosítja a hatékony eljárás lebonyolítását is. A testület másik
jellemzője, hogy a felek maguk választják ki a testület tagjai közül
azt a személyt, aki az ügyüket képviseli. Ez komoly bizalmat alapozhat meg
az eljáró tanáccsal szemben. A Békéltető Testület hatáskörébe tartozó ügyek
A békéltető testület hatáskörébe az
áruk és szolgáltatások
• minőségével,
biztonságosságával,
• és
a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával,
• valamint
a szerződések megkötésével és teljesítésével
kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági
eljáráson kívüli rendezése tartozik.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben akár
adás-vételi, akár vállalkozói szerződés alapján nyújtott szolgáltatás nem felel
meg a jogszabályokban, illetve a szerződésben foglaltaknak a vevő, illetve a megrendelő
a Békéltető Testülethez fordulhat. Fontos tehát, hogy a békéltetést csak a fogyasztó,
mint magánszemély kezdeményezheti.
A Békéltető Testület hatáskörébe nem
tartoznak bele azok az ügyek, amelyekre jogszabály más szerv hatáskörét állapítja
meg.
Természetesen az már nem akadálya
a Békéltető Testület eljárásának, ha más hatóság már lefolytatta az eljárást, és
azt jogerősen befejezte, de a panaszos továbbra is úgy érzi, hogy az ügyének
a Békéltető Testület hatáskörébe tartozó elemét még nem bírálták el.
A Békéltető Testület eljárása
Az eljárás megindítása
A Békéltető Testület a panaszbeadványokat
a csatolt iratok alapján, valamint személyes meghallgatás, illetve kivételesen szakértői
bizonyítás alapján dönti el. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele,
hogy a fogyasztó, azaz a vevő illetve az adott szolgáltatást igénybe vevő az érintett
gazdálkodó szervezettel közvetlenül megkísérelje a panaszügy rendezését. A közvetlen
rendezés sikertelensége esetén adható be kérelem a Testülethez.
Az eljárás megindításához a kérelemben
az alábbiakat szükséges feltüntetni:
a fogyasztó, azaz a kérelem benyújtójának
nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét, a panasszal érintett gazdálkodó szervezet
nevét, székhelyét, a panasz rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok
bizonyítékait, (itt különösen fontos hivatkozni minden az ügy lényegét érintő
írásbeli dokumentumra, szerződésre, szállítólevélre, számlára, átvételi elismervényre
stb?). Ezeket a dokumentumokat csatolni kell a kérelemhez, a fogyasztó nyilatkozatát
arról, hogy a vállalkozóval megpróbálta a vitás kérdést közvetlenül tisztázni, az
ügy eldöntésére irányuló kifejezett indítványt.
A fenti feltételek megléte esetén
a kérelmet az a Békéltető Testület jogosult kivizsgálni, amelyik illetékességi területén
a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye található.
Az eljárás lefolytatáshoz
kapcsolódó tudnivalók
Ha a kérelem tartalmazza az eljárás
megindításához szükséges adatokat, akkor a testület hatáskörének és illetékességének
megállapítása esetén a Békéltető Testület elnöke a meghallgatási időpontot tűz ki
a felek számára.
Az elnök a meghallgatás kitűzött időpontjáról
a feleket a kérelem másolatának egyidejű kézbesítése mellett kellő időben előzetesen
értesíti.
A kitűzött meghallgatás során a konkrét
beadványokat főszabály szerint a Békéltető Testület tagjaiból választott 3 tagú
tanács bírálja el. A tanács egy-egy tagját a panaszos illetve a vállalkozó jelöli
ki. Erre a kijelölési kötelezettségre a meghallgatási időpontot kitűzó levélben
hívja fel a Békéltető Testület elnöke a felek figyelmét. Az eljáró tanács harmadik
tagját a felek által kijelölt két tag választja ki. Lehetőség van természetesen
a törvény adta keretek között egyedül eljáró tag kijelölésére is, ha az ügy
megítélése lehetővé teszi.
A kijelölés megkönnyítéséhez a meghallgatást
kitűző levélhez mellékelve van minden esetben a Békéltető Testület tagok listája.
Ha a felek bármelyike a megadott határidőn
belül nem él a jelölés lehetőségével, vagy a két kijelölt testületi tag a kijelölésüktól
számított három napon belül nem egyezik meg a harmadik tag személyében, az eljáró
tanács hiányzó tagját a testület elnöke jelöli ki.
A panasszal érintett vállalkozónak
lehetősége van a testületi tag kijelölését tartalmazó levelében az üggyel
kapcsolatos álláspontjának kifejtésére. A vállalkozó ekkor nyilatkozik arról is,
hogy a tanács döntését magára nézve kötelezőnek ismeri-e el.
Az eljárás során ? melyben kiemelkedő
jelentősége van a meghallgatásnak? az eljáró tanács elnöke egyezséget kísérel meg
létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt
határozattal jóváhagyja.
Alapvető követelmény, hogy az eljárás
során a feleket azonos jogok illetik meg, mindkét fél kifejtheti az üggyel
kapcsolatos álláspontját, indítványt tehet stb.
A Vállalkozást a békéltető testületi
eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.
A békéltető testület határozatai
Ha a bepanaszolt gazdálkodó szervezete
az eljárás során arról nyilatkozik, hogy a tanács döntését kötelezésképpen fogadja
el, a törvény szóhasználatával élve aláveti magát, akkor a tanács minden
esetben kötelező határozatot hoz, melynek érvényét tekintve azonos egy bírósági
határozatéval és nem teljesítés esetén végrehajtási záradékkal lehet ellátni.
Ha az eljárás célja maradéktalanul
teljesül, és egyezség születik a felek között akkor az egyezség formájában egy kötelező
érvényű határozatba foglalják, melyhez fűződő joghatások megegyeznek az alávetés
során említettekkel.
A tanács kötelező határozatának, illetve
a határozattal jóváhagyott egyezségnek a végrehajtását - abban
az esetben, ha a gazdálkodó szervezet nem tesz eleget a határozatban foglaltaknak
- a bíróságtól kérheti a fogyasztó.
Ha a panasszal érintett gazdálkodó
szervezet az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként
nem fogadja el, vagy az eljárásban nem vesz részt, úgy az eljáró tanács a rendelkezésre
álló dokumentumok és bizonyítékok mérlegelése alapján ajánló határozatot hozhat.
Ajánlás jellegű határozat esetében
a gazdálkodó szervezet nem köteles eleget tenni a határozatban foglaltaknak. Ilyen
esetekben a fogyasztónak írásban értesíteni kell a testületet, ha a határozatban
foglaltakat a gazdálkodó szervezet nem hajtja végre. Abban az esetben, ha a gazdálkodó
szervezet a tanács ajánlásának nem tesz eleget, a testület továbbítja az értesítést
a testületet működtető kamarának, illetve a területileg illetékes fogyasztóvédelmi
felügyelőségnek. Ezek a szervek - a fogyasztó nevének megjelölése nélkül
- jogosultak, illetve, ha az ajánlásban foglaltak a békéltető testület határozata
szerint a fogyasztók széles körét érintik, - a panasszal érintett vállalkozás nevének
feltüntetésével - és az eljárás eredményét nyilvánosságra hozni.
Ha az ügy megítélése érdemben nem
lehetséges, vagy a panaszos igénye megalapozatlan a tanács megszünteti az eljárást.
Jogorvoslat, fellebbezés
A törvény rendelkezései értelmében
az illetékes megyei/fővárosi bíróság előtt csak abban az esetben van lehetőség a
határozat megtámadására, ha az eljáró tanács eljárási szabályt sértett, a megtámadás
csak a határozat megsemmisítésére irányulhat.
Fontos kiemelni, hogy a tanács határozata
nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében
érvényesítse. Tehát a bírói út igénybe vételére a Békéltető Testületi eljárás
lefolytatását követően is van lehetőség.
Mint látható hatékony eszközök állnak
a Békéltető Testület rendelkezésére, annak érdekében, hogy a mindennapi életben
felmerülő jogos vagy jogosnak vélt sérelmeket, a fogyasztó és a vállalkozó közötti
vitás ügyeket gyorsan és hatékonyan megoldja.
Panaszkezelési tájékoztató
Általános panaszkezelés:
Amennyiben a Fogyasztóinknak a termékeinkkel, megrendelésükkel kapcsolatos
reklamációja, panasza van, a webáruházunk ügyfélszolgálatához tud
fordulni vagy a termék magyarországi forgalmazójához.
Abban az esetben, ha a termékeinkkel,
ügyfélkiszolgálásunkkal bármilyen kérdése, problémája merülne fel, panaszát az alábbi
elérhetőségeken jelentheti be:
TELEFONON
A telefonon közölni kívánt
panasz esetében a 06 30 194 2643 telefonszámon ( Telefonos ügyfélszolgálatunkon
) a Társaság munkatársai hétfőtől-péntekig 10:00-tól 17:00 óráig fogadják hívását.
ÍRÁSBAN
Az írásba foglalt panaszt:
Elektronikus úton az bolt@szaunabolt.hu
e-mail címen jelenthetik be. SZERVIZ
Amennyiben a termék a
szerviznek javításra lett átadva, de szakértői megállapításra került, hogy garanciális
keretek között nem javítható el kell szállítsa a terméket. A vásárlónak a közlésétől
számítva 10 munkanap után, raktározási díjat számolunk fel, aminek a mértéke napi
300,- Ft + ÁFA.
DÍJAK VISSZATÉRÍTÉSÉNEK MÓDJA: Az
elállás email formájában történő írásbeli) bejelentését követő legkésőbb 14. naptári
napra visszautaljuk az összeget a Vásárló által megadott bankszámlaszámra.
Tájékoztatjuk, hogy panasza elutasítása,
vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen
eltelte esetén - panasza jellege szerint - az alábbi hatósághoz, illetve testülethez
fordulhat: 2010. évi CLXXXIV tv. 1.sz. melléklete alapján illetékes polgári bíróság:
a FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK Pesti Központi Kerületi Bírósága. Az illetékes Iparkamara
mellett működő Békéltető Testület: PEST MEGYEI BÉKÉLTETŐ TESTÜLET Címe: 1119
Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240. Telefonszáma: (1)-269-0703 Fax száma: (1)-269-0703
Név: dr. Csanádi Károly E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
ADATVÉDELMINYILATKOZAT MEGTEKINTÉSE LETÖLTÉS