Milyen illatokat használjunk a szaunában és hogyan használjuk azokat?

 

Amennyiben szeretnénk szaunaillatot használni szaunázás közben, úgy érdemes a szaunaprogram megkezdése előtt a szaunát alaposan kiszellőztetni.

 

Legalapvetőbb dolog, hogy semmilyen illatanyagot ne tegyünk közvetlenül a kövekre. Mindig vízzel elegyítve a megfelelő mennyiségben használjuk azokat. Általában a kanálban lévő vízbe csepegtessünk így megoldható, hogy egy - egy szaunázás alkalmával több illatot is kipróbáljunk és a dézsában lévő víz is mindig tiszta marad. Ha már egyszer felöntöttünk szaunaillatos vízzel, úgy második - harmadik körben használhatunk tiszta vizet, így kevésbé lesz tömény illat a szaunában. Ha tudjuk, hogy az egész szaunamenet alatt egy szaunaillatot fogunk használni, úgy a dézsában lévő vízbe is keverhetjük, ezzel egyszerűbb lesz a dolgunk, mert csak fel kell önteni a kályhára, nem kell minden felöntés előtt illatot adagolni. Amennyiben a dézsába tettünk a szaunaillatot, úgy használat után a dézsát mindig alaposan bő vízzel mossuk, öblítsük el.

 

A másik megoldás, ha van lehetőségünk jégbe keverni az illatot úgy egy folyamatos intenzív élményt tudunk biztosítani a jég olvadása által. A jég vagy hógolyóra csepegtessünk az illatanyagból megfelelő mennyiségben és helyezzük a kályhára. Érdemes előtte kipróbálni vízzel, mennyi az ideális mennyiség, nehogy túladagoljuk a szaunaillatot. Főként akkor, ha nem vagyunk képzett szaunamesterek vagy kevésbé ismerjük a szaunát, ahol használni fogjuk.

 

Mennyi olajat használjunk egy-egy ráöntés alkalmával?

 

Nehéz megmondani pontosan, mert nagyon sok mindentől függ. Figyelembe kell venni, a szauna méretét, a bent ülők számát és a már bent kialakult páratartalmat is, de a legfontosabb az illat töménysége, tisztasága. Mindig óvatosan kezdjünk kevesebb illattal, mivel a szaunaillatok túladagolva csíphetik, irritálhatják a szemet, ez igaz a természetes illóolajokra is. Ha kevésbé érezzük az illatot, vagy intenzívebb élményre vágyunk, úgy fokozatosan emelhetjük a mennyiséget.

 

Tudni kell, hogy a szaunaillatok többsége természetes anyagból készült és a legtöbb esetben olyan hordozó anyaggal vagy alkoholszármazékkal van kiegészítve, amely segíti az illat terülését a forró gőzben. Sok esetben a szaunában érzett illat eltér a flakonban érezhető illatól. Kerüljük, hogy a tömény szaunaillat közvetlenül a bőrrel érintkezzen, ha bekövetkezik, azonnal bő vízzel öblítsük le. Ha bármilyen allergén vagy egyéb reakciót vált ki, nézzük meg a flakonon található kezelési utasítást és aszerint járjunk el.

 

Amennyiben mások is használják a szaunát rajtunk kívül, úgy mindenképpen kérdezzük meg a bent ülőket, hogy nem zavarja-e őket az általunk használni kívánt illat, nincs-e valaki közöttük, aki allergiás bármelyik illatra vagy összetevőre. A leginkább allergén illóolaj a fahéj, ezért ezzel fokozott óvatossággal bánjunk.

 

Szaunázáshoz leginkább szaunaillatot használjunk, vegyük figyelembe a gyártók javaslatait, kerüljük az aromalámpákhoz javasolt olcsó illatok használatát. A szaunaillatok kimondottan szaunázáshoz lettek kifejlesztve, az illatuk a forró gőzhöz lett kikomponálva. Üzletünkben többségében német, finn és észt olajokat forgalmazunk. Melyek a legnagyobb szaunaillatmárkák közül kerültek ki.

 

Fürdőknek, szállodáknak közcélú szaunát üzemeltetőknek ajánljuk, hogy mindig illatosított vizet tegyenek a szaunába, amelyre hívják fel vendégeik figyelmét. Ezzel elkerülhető, hogy a sok vendég által hozott sok fajta illat keveredjen, kellemetlen illatözönt hozzon létre. Továbbá kiküszöbölhető az illatanyagok helytelen vagy nem megfelelő minőségű használata, növelhető a szaunakályha élettartama. A legfőbb indok viszont lényegesen növelhető a vendégek elégedettség érzete. Fontos, hogy a szaunaillat ne legyen egyhangú - ügyeljünk a változatosságra.

 

Nagyobb kiszerelésben lényegesen kedvezőbb áron tudunk szaunaillatot biztosítani.

>